A számos fajjal bővelkedő óvilági fürjek csoportját zömök termetű, rövidfarkú, részben közepes nagyságú, részben kisebb termetű madarak alkotják.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Az amerikai fogasfürjektől főképpen abban különböznek, hogy csőrük alsó kávaszéle sem nem fűrészes, sem pedig fogszerű dudorodással nincsen ellátva.

Az első evező csaknem mindig hosszabb a tizediknél.

A fürj-nemzetségbe hét faj tartozik, amelyek az egész Óvilágban és Ausztráliában honosak. A nemzetség jegyei: gyenge, tőben vastagabb, onnan a hegyéig ívelt, a szájzugok felé kiszélesedő csőr; alacsony, csupasz csűd, hosszú lábujjak. Szárnyuk kissé íves, hegyes, nem hosszú, első evezőjük kissé rövidebb a másodiknál, vagy olyan hosszú, mint az. Feltűnően rövid, ívezett a farkuk, amelyben a tollak száma 10–12. Az apró tollazatot keskeny tollak alkotják, a farcsík tollazata igen dús. A tollazat a nemek szerint alig különbözik. Valamennyien jellegzetes vonuló madarak.


fürj

A fürj
(Coturnix coturnix Linn. Régi neve: Coturnix communis, C. dactylisonan.)

A nálunk honos fürj testének felső része barna, rozsdássárgán kereszt- és hosszanti csíkos, fején sötétebben, mint a hátán. Torka rozsdabarna, begye rozsdasárga; alsó teste sárgásfehér, oldaltollai sárgásfehér nyílhegyalakú – keskenyebb feketebarna és szélesebb rozsdásszélű – foltokkal tarkítottak.

Világos sárgásbarna szemöldöksávja csőre felső kávájának tövéből indul ki, folytatódik a szem felett, a nyakon, s elvész a torok tájékán, ahol két, sötét, keskeny szalag határolja. Elsőrendű evezői sötétbarnák s vörhenyes rozsdássárga keresztfoltokkal tarkázottak, ezek együttesen szalagot alkotnak. Első evezője ezenkívül sárgásan szegett. Farktollai rozsdássárgák, a tollak szára fehér, szélesebb, fekete harántfoltokkal. A tojó tollazata halványabb, kevésbbé feltűnő, torokfoltja kevésbbé fejlett. Szeme barnásvöröses, a csőr szaruszürke, a láb vörhenyes vagy halványsárga. Hossza 20, kiterjesztett szárnya 34, szárnya 10, farka 4 cm.

Alig van az Óvilágban olyan ország, ahol fürjünk előfordulását meg ne állapították volna. Európában a 60. északi szélességi foktól kezdve mindenütt otthonos, de rendszeresen csak az 50. foktól lefelé tanyázik. Közép-Ázsiában előfordulásának területsávja kissé délebb kezdődik, de itt is közönséges, különösen a steppéken.

Mindenütt rendes költözködő madár s vonulás közben egész Afrikát, illetve Ázsia déli részét átvándorolja. Vándorlásuk mindenképpen csodálatos, mert bár rendszeresen, évről-évre vándorolnak, vándorlásuk a többi vándormadár vonulásától lényegesen különbözik.

Egyes példányok mintha az egész éven át vonuláson lennének, másrészt az otthonukban költő fürjek sem egyszerre hagyják el otthonuk tájékát. Egyesek már augusztus végén megjelennek Egyiptomban, még több ér oda szeptemberben, holott ebben a hónapban Közép-Európában még költő fürjeket, avagy pelyhes fiókákat is bőven találhatunk.

A vonulás mégis leginkább szeptemberben kezdődik, tart egész októberen át, s belenyúlik novemberbe is.

Európa három déli félszigetén már sok fürj át is telel, sőt egyesek már Dél-Franciaországban, enyhe teleken Németországban is áttelelnek. Portugáliában –Tait szerint – október és november kivételével, egész éven át található.

A fürjek zöme azonban Afrikának, illetve Ázsiának trópusi vidékeire költözi, sőt egyesek ott sem állapodnak meg, hanem Afrikában egészen Fokföldig lekerülnek. Nem tudunk arról, hogy vándorlásuk előtt gyülekeznének, sokszor az egyes fürjek tárasikra való minden tekintet nélkül indulnak el, útközben azonban csoportosulnak, s Dél-Európába már nagy seregekbe verődve érkeznek meg. A Földközi-tenger partvidékén szeptember elejétől kezdve már nagy tömegekben tartózkodnak a mezőkön. Ugyanez a helyzet Törökországban, Olaszország déli részén és Spanyolországban is, valamint a Fekete- és a Káspi-tenger körül, sőt Japán és Kína partvidékein is.

A fürjek ameddig csak lehet, a szárazföld felett vonulnak, s ezért Európa félszigeteinek végződéseiben igen nagy csapatokban zsúfolódnak össze. Útjukban néha kedvezőtlen, t. i. az út irányából fúvó szelek megakasztják őket; amint azonban a kedvező ellenszél feltámad, ismét megindul a sereg, hogy a kedvező szelet, s alkalmilag a holdvilágot is kihasználva, délnyugati irányban a tengert is átrepülje. Ha a szél állandó, s viharrá nem fajul, akkor útjuk szerencsésen alakul. Addig repül a sereg, amíg szárnyuk ereje engedi. Szavahihető hajósok állítása szerint, a kimerült fürjek a hullámok hátára is leereszkednek, hogy ott megpihenjenek, s ismét fölkerekedjenek onnan. A vonulás irányában fúvó szél is nagymértékben megnehezíti vonulásukat, a vihar pedig lehetetlenné is teszi azt. Ilyenkor sok elpusztul, a többiek pedig valamely szirten, sőt a hajók fedélzetén keresnek menedéket.

Aki a fővonuláskor Afrikának északi partvidékein tartózkodik, az néha tanuja lehet a megérkezésüknek. Először csak a víz színe fölött lebegő sötét felhőt látunk, amely azonban gyorsan közeledik s közben mind lejebb is ereszkedik, hogy aztán az utolsó, partot verő hullám taraján alig túl – holtfáradtan partot érjen. Itt a szegény párák elbódultan feküsznek perceken keresztül s még mozogni is alig tudnak. De ez az állapot nem tart soká; kezdődik a mozgolódás és hamarosan sietve átsuhannak és átrohannak a csupasz homokról jobb búvóhelyek felé. Sokáig tart, amíg a vándorútjáról megérkezett fürj arra határozza el magát, hogy újra működésbe hozza fáradt mellizmait; legalább is az első időben csak a legsürgősebb kényszer esetében. Legkevésbé sem kételkedem abban, hogy attól a pillanattól kezdve, mikor újra szárazföldre jutottak, gyalogszerrel vonulnak tovább, mert Afrika minden részén találkozhatunk fürjekkel a vonulás idején, de repülő csapataikkal sohasem. Mindig és mindenütt csak egyes példányokra bukkanunk, habár hellyel-közzel elég nagy számban vannak. A nekik megfelelő tarlókon, főként ahol azok halfával vannak borítva, úgyszintén a mívelés alatt álló földeken ütik fel sátorfájukat, főleg azonban a füves pusztákon, steppéken. Nagyon valószínűnek tartom azt is, hogy az Afrikában telelő fürjek, amíg ott időznek, szerteszéjjel kóborolnak. Tavasz kezdetével lassanként megindul a visszaköltözködés folyamata, s áprilisban gyülekeznek a tengerparti vidékeken, de sohasem olyan nagy seregekben, mint ősszel. Egyébként úgy látszik, hogy a visszavándorló fürjek nem követik ugyanazt az útvonalat, amelyen ősszel érkeztek. Hazafelé elég lassan vonulnak, amennyiben a Dél-Európába április végén tömegesen megérkező fürjek mennyisége csak lassan apad, míg végre csak azok maradnak, amelyek költenek.

Nyári tartózkodásra legszívesebben a gabonatermő sík vidékeket választják. A magas hegységeket kerülik, s már a dombos vidéken sem tanyáznak oly nagy mennyiségben, mint az alföldeken. Radde szerint a Kaukázusban függőlegesen addig terjed, ameddig árpát termesztenek, így pl. Dagesztán körül egyes helyeken 2400 méter magasságban is előfordul. Jibiani község mellett a Jugur forrásvidékénél, július elején 7200 láb (2200 m) magasságban, gleccser közelléte folytán hideg éjszakában már a kora hajnali órákban hallatta pittypalattyolását. A vizenyős vidéket éppen úgy kerüli, mint a nagy magasságokat s ezért mocsarakban és ingoványokban sehol se található. Megérkezése után a búza- és rozstáblákat szállja meg, később már nem annyira válogatós, de mégis szabálynak vehetjük azt, hogy ott, ahol gabonaféléket nem termesztenek, csak mint átvonulókat észlelhetjük.

A fürj, habár sem különösen szép, sem tehetséges madárnak nem mondhatjuk, mégis mindenütt igen népszerű. Ezt messzehallatszó, csengő pittypalatty szavának, ennek a közismert párzási hangjának köszönheti, amelyet mindenki oly szívesen hallgat s amely annyira hozzájárul a vidék élénkítéséhez. A nép már régóta különböző tréfás értelmezéseket adott ennek a hangnak.

Így Németországban a pék úgy értelmezi „sechs Paar Weck”, azaz 6 pár vekni: a favágó úgy hallja „bück den Rück”, azaz hajuldozzál; a tanító „flick de Bücks”-nek vél hallani, azaz porold ki a nadrágot stb. Neumann pedig azt állítja, hogy egyízben tisztán hallotta „Schnupftabak” (=tubák) szólását.

A pittypalattyon kívül még többféle hangja is van, de mindezeket oly halkan ejti ki, hogy csak közvetlen közelről hallhatjuk azokat. A kakas és a jérce egyaránt halk „bübiv” hangon hívogatja egymást, szerelmüket valamivel hangosabb „prikkikk” vagy „brübrüb” szavakkal fejezik ki. Ha elégedetlenek, gyönge „gurr-gurr” hangot adnak, s ha félnek, akkor visszafojtott „trülilil-trülil” szótagokat hallatnak. Megijesztve, vagy fölrepítve „trül-rekk-rekk-rekk” formán méltatlankodik; a félelem legnagyobb fokán ez a hang csipogásba megy át. Chernel még a következőket mondja a hangjáról: Párosodáskor a kakas a „vávákolással” kezdi „vá-ván, ván-ván”, azután mondja háromszor, de gyakran kilencszer is a felcsengő „pittypalatty”-ot, amelybe – az ütemet betartva – a tyúk „prübrü-prübrü” hangon „trityegve” szól bele.

A fürj sebesen és fürgén futkos, de hanyag testtartással, mert fejét behúzza, farkát meg egyenesen lecsüngeszti s ezért gömbalakúnak látszik; fejével minden lépésnél biccent egyet; röpte elég sebes, surrogó, szárnycsapása gyors, ha nem is valami ügyes. Rendesen alacsonyan s egyenes irányban repül, legfeljebb a leereszkedés előtt csinál egy-egy ügyes kanyarodást. Vándorlásától eltekintve, rendesen nem emelkedik a magasba és nem repül sokáig egyhuzamban, hanem törekszik mihamarabb földet érni, hogy aztán gyalogszerrel siessen tovább. Értelmi képessége nem áll valami magas fokon, érzékei azonban, főként látása és hallása, határozottan fejlett. Vadnak éppen nem mondható, azonban mindig félős, ijedős. Ha nagyon a nyomában vannak, vagy sarokba szorítjuk, akkor eszét veszti, s úgy képzeli, hogyha a fejét eldugja, baj nem érheti. A fürj nem társas lény, s csak szükségből csoportosul. A fürj-jérce jó anya, még az árván maradt csibéket is a pártfogásába veszi, ezek azonban, amint felnőttek, hálátlanul otthagyják mostohaanyjukat. Egyéb állattal a fürj csak annyira törődik, amennyire veszélyt jelentenek számára. Napközben a fürj lehetőleg csendben lapul a vetésekben, réten, avagy gazos helyeken; déltájban porban vagy homokban fürdik; majd kényelmesen elnyúlva sütkérezik vagy szunyókál. Napnyugta után elevenebb, fürgébb.

Táplálékát a legkülönfélébb magvak, levélcsücskök vagy levélkék, rügyek, s ugyanoly mértékben különféle rovarok alkotják. Emésztésük elősegítésére gyakran esznek apró kavicsot; vizet is isznak, szomjuk oltására elég a leveleken felgyülemlett harmat is s ezért csak ritkán keresnek fel bizonyos meghatározott ivóhelyeket.

A fürjkakas valószínűleg többnejűségben él; minden megfigyelés a mellett tanuskodik, hogy nem élnek tulajdonképpeni családi életet. A jérce 18–20 nap alatt költi ki tojásait, fészkéről nehezen verhető fel, s ezt a ragaszkodását gyakran életével fizeti meg. Ezalatt a kakas változatlan szenvedéllyel járja a határt, az útjába kerülő jércékkel éppen úgy bánik, mint az elsővel s egyáltalában nem törődik az ivadékaival. A kikelt fürjcsibék kikelésük után azonnal elhagyják a fészket s ezután anyjuk gondozza őket. Vezetgeti a futkozó apróságokat, megtanítja a táplálkozásra, rossz időjárás esetén pedig szárnyai alá veszi, s úgy melengeti őket. A csibék hamar megnőnek, s ekkor már rá se hederítenek anyjuk hivogató szavára, hanem a maguk erejéből igyekeznek boldogulni. Kéthetes korukban már jól-rosszul röpködnek, öt-hat hónapos korukban már teljesen kifejlődtek, jól is repülnek, úgyhogy őszi vándorútra is kelhetnek.

Nyár végén még sokszor találhatók fiait gyámolító öreg fürjek, s bizony gyakran rövid ahhoz a közelgő ősz, hogy az ilyen fiókák felcseperedjenek. Az ilyen fiókák rendesen elpusztulnak. A rendes időben kikelt fürjcsibék is sokat szenvednek a különféle négylábú és szárnyas ragadozóktól, valószínűleg a fele sem éri meg a költözködés idejét. Még több veszéllyel jár a vonulásuk, mert legnagyobb ellenségük, az ember, ilyenkor fokozottabb mértékben tör ellenük. Ilyenkor a Földközi-tenger északi, keleti és nyugati partvidéken tömérdek különböző hálóhurok és egyéb fogóeszköz várja a fürjeket.

A fürjkakas hihetetlenül féltékeny s ebben túltesz valamennyi rokonfajon. Hogy otthonában az egyeduralmát biztosítsa, szenvedélyesen űzi el annak tájékáról a vetélytársait, s ezekkel valóságos élet-halál harcot vív. A jércével szemben páratlanul követelőző s ha nem hajlandó arra, hogy azonnal s a maga jószántából teljesítse vágyait, akkor erőszakoskodik vele. Szenvedélyességében még idegen madarakkal is párzik, ha azok erre látszólag némi hajlandóságot mutatnak. A fürj csak igen későn a tavasz végén kezd fészkelni, május végétől szeptemberig jóformán minden időben megtalálhatjuk fészkét, mert a kaszálások, meg az elemi csapások sok fészekaljat elpusztíthatnak, de az is valószínű, hogy az első költés után a tojó másodszor is költ. Fészkét leginkább borsó- és gabonaföldekre, lóherésbe, lucernába, s hasonló helyekre rakja, olyformán, hogy sekély gödröcskét kapar, s azt holmi száraz giz-gazzal, fűszálakkal, kóróval kibéleli. Ebbe rakja a tojó 8–14, aránylag nagy, és pedig 29×22 méretű tojását. Ezek hol rendes tojásalakúak, hol körtére emlékeztetők; héjuk sima, alapszínűk borsósárgás, vagy világosbarna, mely alapon fényes, csaknem fekete, dióbarna, vagy zöldes-sötétbarna foltok vagy pettyek vannak, és pedig rendszertelenül, változatosan, néha 1–1 tojás úgy néz ki, mintha mészoldatba merítették volna.

Kapri-szigete különösen híres rendkívül bőséges fürjfogásáról. Azok a püspökök, akiknek az egyházmegyéjükhöz tartozott ez a sziget, a fürjfogásból szerezték jövedelmük zömét. Rómában – Waterton szerint – volt olyan nap, hogy 17.000 darab fürjet is elvámoltak! A spanyol tengerpartokon – ahol egyébiránt leginkább tavasszal dívik a fürjfogás – nem kevésbbé kiadós a fogásuk.

A fogságban tartott fürjeket méltán tarthatjuk kedvenc szobatársunknak. Vadságukat jórészt elvesztik, könnyen eltarthatók, a szobát avagy kalitkájukat alig mocskolják be. Ha életfeltételeiket megadjuk, s kellőleg ápoljuk őket, kalitkájukat hamar megszokják, sőt költenek is. A köznép szobáiban költött fürjek ritkán nevelik fel fiókáikat, ellenben az állatkertek tágas madárházaiban gyakran fészkelnek eredményesen. Mindazonáltal a szobában több örömünk van benne, mert eleven lényükkel, a férgek pusztításaival, a kutyákkal, macskákkal s egyéb házi állatokkal szemben való bizalmas viselkedésükkel minden családtag osztatlan bizalmát tudják megszerezni. De nemcsak nálunk tartják s becsülik a fürjet. Walter Alfréd azt írja, hogy Perzsiában és Bukharában is kedvelt szobamadár. Csardcsujban nemcsak a kalitkákban találjuk sűrűn, de sokan valósággal játékszer gyanánt tartják, kezükben hordozgatják, becézgetik. Az ókorban úgy a görögök, mint a rómaiak rendeztek fürjviadalokat, s azokat a fürjeket, amelyek sokszor győztek, igen megbecsülték, ezeknek az ára is igen magas volt.

Jesse említi, hogy az India nyugati részében élő mohamedánok kikeresik a legverekedőbb természetű fürjkakasokat, amelyeket bizonyos vörös anyaggal (talán paprikával?) ingerelnek is, hogy harcikedvüket fokozzák. A kínaiaknál is különösen kedveltek az ilyen fürjkakasviadalok és pedig azért, mert fogadásokkal vannak összekötve.

A fürj – für, fürgy, fürmadár, pitypalaty – közismert és közkedvelt madarunk, amely azonban jelenleg már távolról sem fordul elő nálunk olyan nagy számban, mint régebben, dacára annak, hogy a művelés alá fogott területek száma folyton nagyobbodik s így újabb és újabb térhódításra volna alkalma. Legnagyobb számban fordul elő az Alföld és Dunántúl gabonaföldjein, de a hegyvidékre is követi az embert mindaddig, amíg egy-egy gabonatábla, erdei tisztás vagy rétecske akad, amelyben meg tudja rakni a fészkét. A Kis-Kárpátokban 700 m-ig, a Gyergyóvidéken körülbelül 1000 m-ig, a Retyezáton 1160 m-ig, a zólyommegyei Sziklatelepen pedig 1200 m-ig figyelték meg.

A fürj nálunk vonuló madár, amely április vége felé kezd érkezni, de még májusban is vonul, mert a magasabb hegyvidéken csak akkor tud letelepedni. Ősszel szeptember hava a fővonulási ideje, de azért egyesek még október és november hónapokban is akadnak, sőt nem is nagyon ritkán egyesek át is telelnek. Minthogy táplálékuk bőven akad még tél idején is, azért rendkívül meghíznak s ez védelmezi őket a hideg ellen.

Azonban nemcsak vonuló madár nálunk a fürj, hanem átvonuló is, amely egyes kedvelt helyeken, így főleg Torontálban és a Bácskában ősszel igen nagy mennyiségben szokott régebben megjelenni.

Táplálkozása révén a fürj föltétlenül hasznos s ezért megfelelő védelemben is részesül, dacára annak, hogy vadászható madár. Tilalmi ideje január 1-től július 31-ig tart.

Nagyarányú megfogyatkozásának az okai hazaiak és külföldiek. Régebben Magyarországon igen nagy számban lőtték az őszi vadászaton a fürjet. Így pl. 1905-ben Torontálban közel 17.000, a Bácskában közel 11.000 példányt lőttek, nem is szólván arról, hogy egyéb megyékben is ezerszámra esett a vadászszenvedély áldozatául, úgyhogy pl. 1905-ben az ország területén összesen 94.500 fürjet lőttek. Ez a nagy belföldi pusztítás természetesen nem maradhatott katasztrofális következmények nélkül s tetézte azokat még a délvidéki országokban folyó, még nagyobb mértékű fürjpusztítás. A Földközi-tengert övező országokban évenként milliószámra fogták és egész hajórakományokban vitték őket a párisi és londoni vásárcsarnokokba. Így pl. csak Marseille kikötőjében 1895-ben 8 millió fürjet vámoltak el.

Manapság Magyarországon már igen megfogyott az állománya és meg kell jönni annak az időnek, hogy tilalom alá helyezzük ezt a folyton pusztuló madarunkat abban a reményben, hogy nemzetközi úton a délvidéken is sikerül oktalan pusztításának gátat vetni.

A fürjnek többféle változata akad, köztük az egyik nagyon sötét s ezt Lakatos K. cigányfürjnek nevezte. Dr. Madarász Gy. mint új fajt akarta bevezetni a magyar madarak névjegyzékébe, Coturnix baldami Brehm néven, amelyet azonban Hartert csak mint a fürj egyik változatát ismeri el.